A faun próbája

Eddig történt - 5. rész

a Royal Lion

A csaknem 30 perces autóút után a taxi végül megérkezett egy kietlen, erdőszéli útra, ahol Emma kiszállt és kifizette a fuvart. Mint elmagyarázta: ez nem az a hely, ahol örülnének a túl közelre érkező taxiknak. Rövid séta közben elbeszélgettek Joséval, ám a lány azt nem tudta pontosan megmondani, hogy mikor járt itt utoljára, vagy egyáltalán: mikor járt itt pontosan.

Hamarosan megérkeztek a Royal Lion telkének főkapujához és bebocsátást is nyertek. Az úton a hatalmas épületek felé José egy kavicsot vett magához és kérdezett ki a hellyel kapcsolatban. Megtudta, hogy befelé rendszeresen érkeznek ezen az úton különböző vendégek, de kifelé itt csak egy részük távozik. Az egyedül érkező lányokat például nem szokta látni távozni a kavics, ellenben a luxusautókkal érkező partivendégekkel. Arról is be tudott számolni, hogy a birtokhoz tartozó személyzet és a házigazda – egy igen magas, határozott kiállású nő – is időnként elhaladnak ezen az úton, de ők nem mindig ügyelnek emberi alakjuk megtartására. Az, hogy pontosan micsodák lehetnek, nem derült ki a kavics szavaiból, csak az, hogy valamiféle mágia körüllengi őket. José a kavicsot zsebre tette (2 glam pontot tárolt benne) és úgy haladtak tovább. Út közben Emmát rossz érzés fogta el, de ez gyorsan el is múlt, látszólag nyom nélkül.

Beérve a főépület kapujához, frakkos szolgálók köszöntették az odaérkezőket és megtudakolták, hogy mely csomag keretei között kívánnak részt venni az esti mulatozásban. José az egyik szolgálót ‘omen’ képességével vizsgálta meg. Azt látta, hogy a férfi az épület bal szárnyának egyik báltermében vágyakozva figyeli a meztelen lányokat, akiket bevezetett oda és közben arra vágyakozik egy-egy lány kikísérése közben, hogy az ottani komornyikok egyikének szerepét átvehesse és közelebbről is megtapasztalhassa a lányokat. Josét elkapja az indulat, majdnem összeveri a férfit, de végül – egyelőre – nem teszi.

Befizet a főépület összes szintjére bent körbenéz, megismerkedik az épület szintjeivel, majd lemegy a legalsó szintre és egy játék keretei között megtalálja Emmát. Együttlétük után különös tetoválást érez felforrósodni a lány lapockái között, megnéz, majd gondol egyet és megcsókolja. A jel felforrósodik és José magán is érez valamilyen különös forróságot, Emma beleremeg a csókba a körülöttük lévő hely mintha szintén megremegne. A lány kábán felnéz, mintha nem is ismerné meg Josét, sem a helyet elsőre, de aztán ijedten jelenti ki, hogy nem volna szabad itt lenniük. A függönyszoba falai és ablakai idő közben vészjóslóan elsötétedtek, így a páros a menekülés mellett dönt.

Kifelé indulva a labirintusban José sikerrel fog el egy bunkósbottal érkező őrt és egy kisebb szobába vonszolja, átveszi ruháit.

Comments

celiahna celiahna

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.